Amióta nem tűzök ki nagyon pontos, kemény edzéseket, sokkal nagyobb élvezettel futok :) Régebben képes voltam azért kiakadni magamon, hogy ha megálltam a futógépen, mert szúrásom volt, vagy esetleg sétára váltottam! Nem is értem, miért voltam olyan szigorú magammal, hiszen nem vagyok én versenyző!!!
Most magáért a futás megszeretéséért futok, azért hogy majd le tudjam futni a távot, függetlenül attól, milyen idővel... Az eredményjavítás okozta sztressz és folytonos gyorsulási vágy leblokkolt és, amint letettem azt a terhet, minden sokkal élvezetesebb lett. Lehet, hogy már nem heti ötször futok, csak kétszer, de azt viszont örömmel és azokon a napokon, amikor tényleg kedvem van hozzá és nem pedig mert "meg kell csinálni"! Semmit nem ér az egész, ha a végén megútáljuk a sportot, vagy bármit, amire éppen erőszakkal próbáljuk rávenni magunkat.
Meg kell találni az arany középutat, ami azért nem éppen könnyű a mai teljesítmény-orientált világban.
A gyerekeimen is látom, hogy mennyire hajtanak és mennyire fontossá vált a jegy, a végeredmény, a produktum. De minden egyes alkalommal, amikor feszültnek látom őket, szólok, hogy lazítsanak: a befektetett munka a lényeg - megteszel minden tőled telhetőt becsülettel, de azon túl viszont már el kell engedni a görcsöt. Lesz, ami lesz. (Ezt már tök jól tudom előadni, de alkalmazni sokszor még én sem tudom😀)
Szóval a tegnap előtti futáskor megvolt a 10 km, nyugodtan, könnyedén. Azt gondoltam, majd az egészet 8 km/h-val lekocogom, ehhez képest két kilométert valóban azzal a sebességgel tettem meg, de utána gyorsabbra vágytam és a végéig 10 km/h-val "repesztettem". :):):)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése