2017. április 27., csütörtök

Érett bőr sminkelése






Tulajdonképpen leginkább magam miatt végeztem el a tanfolyamot, merthogy a teljes sminkarzenálom egy szempillaspirálból és egy BB krémből állt... Persze, a kisebbik lányom minden létező "nélkülözhetetlen" smink-kelléket beszerzett, kínálta is, de egyértelmű volt, hogy azok már nem felelnek meg az én koromnak - sem színben, sem csillogásban, sem textúrában, sem összetételben... De vásárolni sem tudtam nekiindulni, hiszen annyi, de annyi minden kapható, honnan tudhattam volna, nekem, az én arcbőrömnek és színemnek mi is felel meg igazán. Megnéztem egy-két sminkvideót az Instagramon, de ezek csak még jobban elijesztettek...
S érdekes, pont ekkor futottam rá a sminktanfolyam hirdetésre. Ezt jelnek vettem és bele kellett vágnom! :)
Malu Wilz termékekkel dolgoztunk, de biztos vagyok benne, hogy minden egyes márkának megvannak a hasonló hatású megfelelői, nem csak ezzel lehet elérni a kívánt hatást. A termékek fotóit csak tájékoztató jelleggel teszem fel.

Hogy miért más negyven felett a sminkelés? 

A mimikai ráncok, ajak körüli ráncok és a szarkalábak is elmélyülnek, a bőr elkezd megereszkedni, sok esetben a faggyútermelés csökken, a bőr érzékenyebbé válhat és szinte minden esetben megnő a bőr dehidratáltsága, foltok jelennek meg, valamint az ún. T vonalban kitágulnak a pórusok. Ezeket mind figyelembe kell venni a sminktermékek beszerzésekor, de leginkább a bőr rendszeres ápolására kell odafigyelnünk.
 Naponta 2-3 liter folyadékot el kell fogyasztani - természetesen attól függően, ki milyen jellegű munkát végez (ülő munkát végző természetesen nem fogyaszt annyit, mint aki fizikai, megterhelő munkahelyen dolgozik)! Ami a legislegfontosabb, hogy az arcot hetente kétszer, de egyszer mindenképpen le kell radírozni. Alkoholmentes, kíméletes lemosókat használjunk. A tej, tonik minden reggelünk és esténk szépítkezési rituáléjának részét kell, hogy képezze. Ezután valamilyen szérumot és a bőrünknek megfelelő krémet alkalmazzunk.

Tehát a teljes letisztítás és hidratálás után kezdődik a sminkelés.



1. Első lépésként folyékony primerrel bepermetezzük az arcot és megvárjuk, hogy az teljesen felszívódjon. A primer feltölti az apróbb bőregyenetlenségeket. Simítja homogenizálja a bőrfelszínt. Hidratálja a bőrt, hogy az rugalmas legyen és megfelelő alapot adjon a később felvitt színrétegeknek. Ugyanakkor különleges formulájából adódóan ezen hatásokat egész napos tartóssággal biztosítja, hogy az elkészített smink tartós maradjon.


2. Camouflage krém a folttalanításhoz - a saját bőrszínünktől egy árnyalattal világosbbat érdemes választani. Megfelelő alapozás után, szinte rátapad a bőrre és elfedi a kisebb elszíneződéseket és bőrhibákat. Kevés kell belőle, nagyon jól fed és egész nap a helyén marad :) Ezt a terméket nem tesszük a szem körüli részre. 



3. Velvet touch alapozó - negyven felett már oda kell figyelnünk milyen alapozót vegyünk. Anti aging feliratokra érdemes figyelni, hogy tartalmazzon erősen hidratáló, feltöltő hatóanyagokat az alapozónk. Ez az alapozó hialuronsavat tartalmaz, pumpás adagolója van. Tökéletesen eltünteti az apróbb ráncokat, bőrhibákat, megszünteti az arc csillogását. Ezt nem tesszük közvetlenül a szem köré.
4. Táskás, ráncos, szemek esetén Lifting korrektort használjunk, ami szintén egy-két árnyalattal legyen világosabb a bőr árnyalatánál, hiszen fontos, hogy a sötét karikák is eltűnjenek. Lifting hatású fedőkrém, mely a ráncok mélységét egyszerre csökkenti és optikailag elfedi. Fontos, hogy vékonyan applikáljuk fel. Az ecsetes végével nyomjunk rá egy keveset a kézfejünkre és onnan vigyük fel ujjainkkal vagy egy ajakecsettel. Alsó és felső szemhéjon is tüntessük el, töltsük fel vele vékonyan a ráncocskákat.

5. Rögzítsük az eddigieket Crystal Beauty Pearls-szel. Ezek bársonyosan-puha gyöngyök három összeillő pasztell árnyalatban. Optikailag elrejtik a piros bőrhibákat, hangsúlyozzák az arc szépségét, ragyogását. Ki lehet vele emelni az arc egyéni adottságait, mint például a homlok, orr, áll vagy arccsont. Nem tartalmaz parabéneket, parfümöt. Amennyiben a T-vonal zsírosabb, oda púdert tegyünk.

6. Ezután alapozzuk le a felső szemhéjat, hogy a festék, amit felviszünk tökéletes és tartós maradjon. Krémes állagú, gyorsan száradó alap, amelyet szemhélyalapozóként és szemhéjfestékként is lehet alkalmazni. 
7. Amennyiben nem találjuk elegendőnek a szemhéjalapozót, akkor szolid színeket vihetünk fel. Arra kell ügyelni, hogy gyöngyházfényű festék csak közvetlenül a szempilla melletti vonalba mehet, a mélyen ülő részekre csak matt festéket vigyünk fel! 
A mélyítő vonalba vigyünk egy kicsit sötétebb árnyalatot (Judit esetében 25-ös matt szemfesték került), a szempillák fölé 54-es gyöngyházfényű került, a szemöldök alá közvetlenül pedig mindenképpen egy világos (93-as Judit esetében) vonalat húzunk ecsettel. 

8. Egy sötétbarna puha, vízálló ceruzával közvetlenül a szempillatőbe húzzunk egy vonalat a szempillák végéig, majd sötétbarna szemfestéket viszünk fel a szempillatőbe, összemosva azt a ceruzával. A szempillák vége felé egy picit megvastagítjuk a sötét részt, azzal is emelve a szemet.
Alsó szempillákhoz hideg barna ceruzával vonalat húzunk, amit fülpucolóval egy kicsit elmosunk. Ha közel ülő szemeink vannak, a vonalat az alsó szemhéj közepétől kezdjük kifelé húzni, egyébként egészen a szemzugig.
9. Következik a spirál. Arra figyeljünk, hogy ne legyen túl sok festékes a szempillaspirál, mert a ritkuló szempillákat csak összeragasztja. Inkább valami könnyedebbet válasszunk. Judit esetében a One for all nevűt választottuk, de megfelel a 24 órás is.


10. Amennyiben a szemzug a festéktől egy kicsit besötétedett, akkor nagyfejű ecsettel poroljuk át és tegyünk még egy kis lifting korrektort.

11. Az ajakra mehet nem túl erős ajakceruza és egy hozzá illő ajakfény. Ne használjunk matt rúzst, mert be tud ülni az apró ajakráncokba. 

12. Az arccsont fülé, közvetlenül a szem vonalától kifelé tegyünk Luminizing Skin highlightert, ami egy ásványi anyag tartalmú selymes puha por „highlighter”, mely biztosítja a bőr természetes fényét. Csillogó gyöngyház pigmentjei friss arcbőrt kölcsönöznek, eltüntetik az apró szem külső részén lévő ráncokat. Ásványi anyagokat és rozmaring kivonatot tartalmaz.
13. Arcpirosító jön, ami kiemeli az arcvonalat. Ne sötét, mindenképpen valami rózsaszínes üde árnyalatot válasszunk. 
14. Szemnél a vízvonalon menjünk végig camouflage ceruzával.
15. A végén fixáljuk le mattító sminkfixáló spray-vel az egész sminket, hogy tartós maradjon. A finom permet rögzíti a sminket, de smink nélküli arcon is alkalmazható a természetes matt arcbőrt megtartásához. A finom textúra gyorsan felszívódik és felfrissíti a bőrt. 
A Malu Wilz sminkfixáló spray-ben található ásványi anyag - magnézium, réz és a cink- támogatja a bőrsejtek anyagcseréjét, stimulál és regenerál. 
A körömvirág kivonat megnyugtatja a stresszes bőrt. 
A kellemesen finom illat frissíti a bőrt. 
Gyors és egyszerű alkalmazás, utazáshoz is ideális.




















2017. április 19., szerda

A fekete maszkról...




A napokban odajött hozzám a lánykám és megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha venne fekete arcmaszkot, merthogy nem szereti az arctisztítással együtt járó nyomkodást, gondolta, a maszkkal így megúszhatja a kellemetlen részt... Természetesen elmondtam neki, hogy felejtse el ezt az ötletét, de vajon hány tini vagy kamasz szánja rá magát és a pénzét, hogy vegyen egy fekete maszkot?!?  Kétségkívül rendkívül hatékony dologról van szó, legalábbis a videók szerint, amiket bemutatnak, de az összetevők alapján nagyon nem arcbőrre készült termékről beszélünk... A maszk ugyanis tartalmaz szénport, ragasztót  és gyantát is többek között!!! Konkrétan egy teljes arcgyantát végez el a maszk, a piheszőröket, felső hámréteget is szinte eltávolítva, ezért különösen veszélyes a maszk a nagyon száraz, érzékeny bőrűeknek. Legalább 30 napra van szüksége ezután a bőrnek, hogy helyreállítsa egyensúlyát... Találtam egy rendkívül jó cikket a neten a maszkkal kapcsolatban, amelyben a cikk szerzője Bakos Brigitta kielemzi az összetevőket és azok bőrre gyakorolt roncsoló hatását, de sajnos azóta a cikk nyomtalanul eltűnt a webről... :(

Sokan összekeverik az iszap maszkot a fekete, lehúzható maszkkal. De a kettő között óriási a különbség. 
Az iszapmaszk hatóanyagai között általában holt-tengeri iszap, kamilla kivonat, aloe kivonat, őszibarackmag olaj, citromfű olaj, citrus termésekből nyert olaj, mirrha olaj, levendulaolaj, E-vitamin, holttengeri ásványok vannak. A termék javítja a vérkeringést, tökéletesen táplálja a bőrt, regenerálja a sejteket, tonizálja a szöveteket és segít elsimítani a ráncokat. Az iszapmaszk baktériumölő és sebgyógyító hatású, javítja a sejtek tápanyaggal való ellátását és gyógyítja a bőr sérüléseit.  Ezek a maszkok sötétzöld színűek, felvitel után a száradással egyidejűleg kivilágosodnak, nem húzhatók le egyben, mosdókesztyűvel lehet lemosni.



A www.sminkesmas.blogspot.hu-n a szerző bemutatja, hogyan készíthetünk Holt-tengeri iszapmaszkot házilag, ha vásárolunk száraz iszap(port) drogériában:

Csináld magad természetesen - holt tengeri iszap maszk

Szeretem az agyagos vagy iszapos maszkokat mert látványosan meg tudják újítani a bőrt.
Holt tengeri száraz iszap

Emellett otthon készíthetünk extra biztonságos, adalék mentes terméket és ez is jó érzés.

Semmi másra nincs szükséged, mint megbízható forrásból holt tengeri iszapot vásárolj, természetesen száraz iszapot ( homokot, azaz port).


Nem szükséges nagy mennyiség, hisz ha csak az arcodra akarod ezt használni akkor a legkisebb adag is jó sokáig elég lesz.
Zacskóban szokták árusítani, én a holt tengeri iszaphoz ragaszkodok az ismert bőrre gyakorolt kedvező hatásai miatt. Elviekben szennyeződés mentes és lúgos kémhatású.
Magnézium ( nyugtató), kalcium ( erősítő), kálium (nedvesség megtartó), nátrium ( egyensúlyba tart), bromid (pihentető) tartalmú.
Sajnos a kész termékeknek elég alacsony a valódi iszap tartalmuk, ezért célszerű a kezünkbe venni az irányítást.
Iszap pakolás házilag

A Holt-tengeri iszap kitűnő a bőr kezelésére: akne, pikkelysömör, száraz vagy zsíros bőr, allergia..
Feszesít, hidratál, táplál, faggyúmirigy normalizáló, fertőtlenítő.

Zsíros bőrre:Az iszapot simán vízzel is összekeverheted, de fokozhatod gyógynövény forrázattal vagy termál vízzel, aloe vera levével, így egy gyorsan száradó iszap pakolást fogsz kapni.Száraz bőrnek sem árt, de számukra ez még fokozható

Száraz bőrre: A víz mellé még vivőanyagnak keversz egy "alapot" ami lehet a kedvenc krémed, vagy shea vaj, vagy gyógyszertárba kapható sima krémalap, így a pakolásod nem fog olyan hamar megszáradni, és a zsírokban feloldódnak az iszap értékes kincsei, amit így a száraz bőr jól be tud építeni, illetve az iszap és a só sem fogja ezt a bőrt megviselni. ( a holt tengeri iszapnak természetesen sótartalma is van a sok ásványi anyag mellett).

A kikeverés menete:
Zsíros bőr: kb 2 kanál iszapot fölkevered annyi vízzel amitől még krémes marad az iszap.
Száraz bőr: krémet és némi vizet homogén lotion állagra keverünk, majd adagoljuk hozzá az iszapot, míg krémes vaskos pakolást nem kapunk.
Holt-tengeri iszap pakolás

Ha melegen alkalmazod még jobb hatást tudsz elérni vele.
Hatóidő 35-45 perc, érdemes vastagon felvinni.
Simán lemosható vízzel.
Ha nincs mellette "zsíros" anyag, sajnos potyoghat vagy porzani fog ha megszárad, ami nem következik be a száraz bőrre való pakolásnál, ha krémet is használsz a kikeveréshez.
Érdemes mindkét verziót a kuka fölött letörülni, aztán a mosdóba lemosni a maradékot( hogy ne menjen annyi sár a csövekbe).

2017. április 10., hétfő

Az alváshiány hatása a bőrre





Biztosan  már mindannyian megtapasztaltuk, milyen is az, amikor valami oknál fogva (stressz, érzelmileg viharos időszak, betegség, szorongás, aggódás) nyugtalanul, éberen töltjük az éjszakát. Másnap egy tök idegen, a megszokottnál jóval öregebb arc tekint vissza ránk a tükörből. Bőrünk anyagcsere-aktivitása az éjszaka folyamán a legélénkebb. Ilyenkor épülnek fel új sejtjeink, ilyenkor regenerálódnak a károsodott sejtek. Tudósok megállapították, hogy miközben alszunk, a sejtosztódás mértéke 200-300 százalékkal növekszik a bőrben. Ez ébrenléti állapotban nem történhet meg, mert napközben a szervezet a szükséges energiát másra fordítja. És hát látványos következménye van a nem-alvásnak...

Az alváshiány következményei:

A legelső, ami ilyenkor feltűnik a karikás, sötét szem, ami abból adódik, hogy az alvás hiánya kitágítja a hajszálereket és az erekben haladó vér színe átüt a bőrön... Ráadásul a szem alatti rész általában 50%-kal vékonyabb, mint az arcbőr más területei.
Idegesebbek és ingerlékenyebbek is vagyunk egy nyugtalan éjszaka után, mert az idegrendszer éjszakai, nyugalmi állapotban történő regenerációja elmarad és az idegrostokat borító mielin elvékonyodik, ez pedig idegességet és stresszt okoz. Ez kiül az arcunkra - tekintetünk zaklatottabb lesz és idősebbnek hatunk valós korunknál.
Ha a nyugtalan éjszakát megelőzően alkoholt is ittunk, az még súlyosabb nyomokat hagyhat a bőrön... Az alkohol vizelethajtó hatású, fogyasztása során gyakorlatilag vízhiány lép fel a szervezetben, ami az arcbőrön, de különösen  szemkörnyéken azonnal látható - elmélyülő finom ráncok, karikás szemek. Azt is fontos tudni, hogy az alkohol károsítja a szervezet vitamin és káliumháztartását. 
És ha még ehhez dohányzás is párosul, akkor nagyon durván lecsökken a vér oxigénszállító képessége, ez pedig rugalmatlanná teszi a bőrt, ezáltal az idősebb, ráncos, szürkés-sárga és száraz lesz...
A baj még az, hogy kutatások szerint a fejlett országokban élő nők hétköznaponként átlagosan 6 óra 45 percet, a hét végén pedig napi 7 órát alszanak. Amikor meg ébren vannak, rendre többet teljesítenek, mint a férfiak: a munka mellett többnyire rájuk hárul a bevásárlás, a segítség a gyereknek a házi feladat elkészítésében, a mosás, a főzés stb. Arról nem is beszélve, hogy a csecsemők éjszakai riasztásait is nekik kell kivédeniük. Szóval van bőven, ami ki tud ülni egy dolgozó nő arcára a kevés és/vagy nem háborítatlan alvás következtében...

A patikamagazin.hu oldal cikke szerint a bőr regenerálódása éjfél előtt nagyjából egy órával a legintenzívebb. A fiatalság hormonjának is nevezett melatonin csak sötétben, alvás közben termelődik. Ez a hormon fontos a bőr számára is, mivel véd a káros hatásoktól.
Az alvásidőben választódik ki a szomatotrop növekedési hormon is, amely egyebek mellett a bőr és az izmok regenerálódásában is fontos szerepet játszik. Ha valaki túl keveset, vagy nem elég mélyen alszik, akkor ennek a hormonnak a termelődése is zavart szenved, ami szinte azonnal láthatóvá is válik a bőrön. Amerikai kutatók azt is tapasztalták, hogy rövid idejű, négyórai alvás esetén, már három nap után észrevehetően megnövekedik a vérben a kortizol stresszhormon szintje. A próbaszemélyek bőre sápadtabbá, szárazabbá vált, a szemek alatt a karikák és a ráncok hangsúlyosabbak lettek.
Egyéntől függ, hogy kinek mennyi az elegendő
Az elegendő alvás – ez bizony napi átlag hét-nyolc órát jelent, ha egyénektől és kortól függően erős eltérések is vannak –, amellett, hogy az egészséges életmód egyik döntő tényezője, bőrünk állapotát és kinézetét, szemmel látható minőségét is meghatározó módon befolyásolja. Akik rendszeresen tudatosan kevesebbet alszanak (tévézés, netezés,olvasás vagy buli miatt), ne csodálkozzanak hát, ha vonásaikban gyorsabban öregednek a kelleténél.  (www.patikamagazin.hu)
A fentiek tudatában kísérletezzük ki, hogy mennyi az az idő, amit egyhuzamban aludni kell ahhoz, hogy teljesen frissen, kipihenten ébredjünk. Próbáljunk kialakítani egy olyan életritmust, amely során ezt a mennyiséget tartani tudjuk. Természetesen, időnként belefér egy-két görbe éjszaka, de azért próbáljunk némi rendszert vinni az alvásunkba.

A jó alvásért tehetünk egy-két dolgot:


  • Igyekezzünk minden  nap nagyjából ugyanabban az időben felkelni és lefeküdni. Az a bioritmusunknak és alvásunknak sem tesz jót, ha hétköznap tartjuk a megszokott fekvés-alvás időt, majd a hétvégén hajnalig fennmaradunk, mert hát van időnk másnap aludni... A szervezet sok esetben úgyis korábban ébreszteni fog... és már nincs is meg az eltervezett 8 óra...
  • Egy rossz éjszaka után, hétvégén dőljünk le egy délutáni sziesztára. Már az is csodákat művel!
  • A háló helyiségünkben kapcsoljuk ki a tévét, a rádiót, közvetlen alvás előtt már ne nézzünk véres akciófilmet...
  • Amennyiben zajos részen élünk, csukjuk be az ablakokat vagy használjunk füldugót.
  • Aludjunk hűvös, sötét szobában.
  • Egy lazító, meleg fürdő alvás előtt jót tesz velünk.
  • Ne dolgozzunk az ágyunkban, főként ne közvetlenül alvás előtt.
  • Alvás előtt ne fogyasszunk koffeintartalmú italokat és ne hagyjuk a vacsorát késő estére. Utolsó étkezésünk legalább két órával alvás előtt legyen. 
  • Heti 3-4 rendszeres edzés az alvásunkra is jó hatással van, de az sohase legyen közvetlenül alvás előtt!
  • Ne dohányozzunk lefekvés előtt, mert ez is megzavarhatja az alvás normális ritmusát.
  • Mosolyogjunk sokat!


És mit tehetünk a bőrünkért, amennyiben egy viszonylag zaklatottabb alvású időszakon vagyunk túl?


  • Igyunk sok folyadékot, lehetőleg vizet, teát, limonádét vagy cukrozatlan gyümölcsleveket. 
  • Próbáljunk meditálni, relaxálni - kinek mi jön be. Azt olvastam egyik könyvben a minap, hogy kényelmesen elhelyezkedve néhány percig nagyon lassan lélegezzünk ki és be, miközben csak a levegő áramlására koncentrálunk, elhessegetve minden egyéb zavaró gondolatot.
  • Alvás előtt, alaposan radírozzuk át a bőrünket, tonizáljuk, használjunk szérumot majd jó vastagon kenjük be éjszakai regeneráló krémmel az arcbőrünket, igyunk vizet és úgy bújjunk ágyba.
  • Tartsunk magunk mellett ásványvizes palackot és ha kell, éjszaka is igyunk egy-két korty vizet.
  • Aki teheti, napközben is dőljön le aludni vagy pihenni egy órára (ez kevés mindenkinek sikerül :))
Legyenek szép, pihentető éjszakáink! 















2017. április 9., vasárnap

Izabella, 44




1. Ma reggel mi volt a szépségrituáléd?

  • Mosdás, hidratáló krém.

2. Napközben frissíted valahogy az arcod?

  • Nem.

3. Miből áll az esti szépségrituáléd?

  • Sminkeltávolítás, arctisztítás, tápláló krémek.

4. Jársz kozmetikába? Milyen sűrűn és milyen kezelést veszel igénybe? Luxuskezelésekre jársz?

  • Nem járok rendszeresen. Semmilyen luxuskezelés.

5. Mikor vetted először észre, hogy múlnak az évek és valamit tenni kell a bőrödért, az alakodért? 
Megviselt?

  • Negyven körül, de nem viselt meg. 

6. Miként változott ekkor a szépségápolásod?

  • Jobban odafigyelek az arcápolók összetételére és rendszeresebben használom őket.

7. Milyen krémeket használsz? Hogyan találtál rá? Milyen sűrűn váltasz termékcsaládot?

  • Nincs meghatározott termékcsaládom, lehet L'oreal, Nivea, Bioderma vagy Vichy.

8. Készítesz házilag maszkot vagy krémet?

  • Nem.

9. Sokat sminkelsz? Lemosod este?

  • Minimálisan és feltétlenül lemosom a sminket.

10. Mikor érzed magad szépnek?

  • Amikor jól érzem magam.

11. Mit teszel meg a testedért? Változott az alakod? Mennyit sportolsz?

  • Sajnos keveset sportolok és ez az alakomon meg is látszik.

12. Testápolót, testradírt használsz?

  • Testápolót használok, de nem rendszeresen, leginkább nyáron - hidratáló testápolót.

13. Masszőrhöz szoktál járni?

  • Nem.

14. Hajadat hogyan ápolod - esetleg van valami házi praktikád? Milyen sűrűn jársz fodrászhoz?

  • Igyekszem kímélő hajsamponokat használni. hajam rövid, festett - 6-8 hetente járok fodrászhoz.

15. Negyven felett változott a ruhatárad?

  • Igen, alkalmazkodott a változásokhoz.

16. Táplálkozásban milyen elvet követsz?

  • Igyekszem magamnak és családomnak is egészséges alapanyagokból változatosan főzni.

17. Mi a véleményed a szépészeti beavatkozákról?

  • Nem foglalkoztat.


Kriszti, 40




1. Ma reggel mi volt a szépségrituáléd?

  • Minden reggel megmosakszom, simán vízzel, majd felkenem az arckrémem - Phyris teafaolajosat :) imádom és utána jön a smink.

2. Napközben frissíted valahogy az arcod?

  • Nyáron igen, a meleg miatt nagyon szeretem a víz spray-t.

3. Miből áll az esti szépségrituáléd?

  • Micellás vizet használok a sminkeltávolításra, ezután megmosom vízzel az arcom és felkenem a krémet éjszakára is. Ha beszívta a bőröm, kókuszzsírt kenek a szemem köré és a dekoltázsomra.

4. Jársz kozmetikába? Milyen sűrűn és milyen kezelést veszel igénybe? Luxuskezelésekre jársz?

  • Igen, kb. 6 hetente járok kozmetikába, tisztításra, de nagyon szeretem a frissítő kezeléseket is. Luxuskezelésen még nem voltam, de szeretnék menni.

5. Mikor vetted először észre, hogy múlnak az évek és valamit tenni kell a bőrödért, az alakodért? Megviselt?

  • Év vége felé vettem észre az első látványos, mély ráncot a homlokomon, eddig nem igazán volt, csak ha dehidratált volt a bőröm (ez ritkán ugyan, de előfordul) és ilyenkor szemem körül voltak apró ráncok.

6. Miként változott ekkor a szépségápolásod?

  • Még semennyire, konzultálok a kozmetikusommal.

7. Milyen krémeket használsz? Hogyan találtál rá? Milyen sűrűn váltasz termékcsaládot?

  • Nappali hidratálót, Phyrist. Sohasem cserélgettem a krémeket, mindig a kozmetikusom által ajánlott terméket használtam, használom.

8. Készítesz házilag maszkot vagy krémet?

  • Nem, de ezeket valamiért előszeretettel vásárolom a drogériákban és próbálgatok többfélét.

9. Sokat sminkelsz? Lemosod este?

  • Igen, a mindennapos sminkre kb. 3 éve szoktam rá. Természetesen lemosom minden este. Ha erősebb sminkre van szükség egy esti program miatt, rásminkelek. De azt is mindig lemosom.

10. Mikor érzed magad szépnek?

  • Szépnek sosem, de a kipihentséget jó látni a tükörben.

11. Mit teszel meg a testedért? Változott az alakod? Mennyit sportolsz?

  • Odafigyelek arra, hogy mennyit eszem, de kb. mindent, ami ízlik, csak mértékkel. Sajnos változott és SOS sportot kell keresnem, amit élvezek!

12. Testápolót, testradírt használsz?

  • Tusolás után testápolót igen, de radírt még nem használtam.

13. Masszőrhöz szoktál járni?

  • Igen, kb. 3 havonta.

14. Hajadat hogyan ápolod - esetleg van valami házi praktikád? Milyen sűrűn jársz fodrászhoz?

  • 7 gyógynövényes sampont használok, ez a kedvencem. Házi praktikám nincs, de pl. nyáron nem hajszárítózok. Fodrászhoz 4 hetente járok, rendszeresen.

15. Negyven felett változott a ruhatárad?

  • Nem.

16. Táplálkozásban milyen elvet követsz?

  • A mértékletesség elvét és sok zöldséget, gyümölcsöt eszem.

17. Mi a véleményed a szépészeti beavatkozákról?

  • Ott is a mértékletesség, ami fontos szerintem. Ha valakinek az élete boldogabb lesz egy beavatkozástól, ami nem rugaszkodik el a valóságtól, akkor azzal egyetértek.